Szabó Csaba életrajza

Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, főiskolai tanár 1936. április 19-én született Maros - Torda megyében, Ákosfalván.

Tanulmányait a Marosvásárhelyi Zenei Szakiskolában a Franz Schmidt - tanítvány Trózner József növendékeként kezdte, ezt követően zeneszerzői diplomáját a kolozsvári G. Dima Zeneakadémián a Kodály - tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János irányításával szerezte meg.

Pályáját
a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestereként kezdte. Zeneszerzőként közreműködött az együttes repertoárjának kialakításában (1957-1967).

1963-1987-ig
a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt, ahol zeneelméletet, zenetörténetet, a "magyar beszéd ritmusa és hanglejtése" című tantárgyat tanította.

1961-1987-ig
tagja volt a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének.

1979-1986-ig,
a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének marosvásárhelyi tagozatának vezetője.

1987-ben
, amikor bejelentette áttelepülési szándékát a romániai illetékes hatóságnál, főiskolai állásából eltávolították, műveit pedig törölték az országos repertoárból.
Magyarországra költözve 1988-tól 2003. május 23.-án bekövetkezett haláláig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanára volt.

Élete, tevékenysége két országhoz, de egy hazához és egy vállalt hivatáshoz kötötte: az európai rangú magyar zenei művelődés szolgálatához.
Tanáraihoz, mestereihez hasonlóan nem választotta el egymástól a zenei művelődés közvetítésének ágazatait: a zeneszerzést, az interpretáló művészetet, a tudományos és oktatói munkát. Így munkássága sokoldalú: zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, tanár. Zeneszerzői és tudományos tájékozódását, tevékenységét a szülőföldjéről magával hozott magyar népzenei és zenetörténeti hagyomány irányította. A magyar népzene ügye, szolgálata, tanítása, nemzedékről nemzedékre való hiteles megőrzése, kutatása szellemi örökségének fontos részét képezi.

1987-ig a romániai zenei élet több területén dolgozott. Rendszeresen foglalkoztatták a népzene, zenetörténet, prozódia, zenetanítás kérdései. Közíróként zenekritikát, recenziókat, népszerűsítő zenetudományi cikkeket közölt (nagyrészt a romániai, kisebb részben a magyarországi) folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben. Az említett tárgykörökben előadásokat tartott Romániában, Magyarországon, USA-ban, Franciaországban.

A hatvanas évektől a hetvenes évek közepéig tagja volt a "Művelődés" című folyóirat szerkesztő bizottságának. Közreműködött a kórustalálkozók, szakmai tanfolyamok szervezésében (Nyárád menti, Küküllő menti Kórustalálkozók). A zeneoktatás ügyében a "Művelődés'' égisze alatt szervezték a zenetanárok, karnagyok továbbképzését. (Árkosi Találkozó).
Kapcsolatban volt a színházakkal. Színházi kísérőzenét írt Katona József, Arany János, Vörösmarty Mihály, Tamási Áron, Sűtő András, Bajor Andor és mások darabjaihoz.
Az évente rendezett Marosvásárhelyi Zenei Napok hangversenyein mutatták be műveit.

1978-ban
az Öt Dal Dsida Jenő verseire, szoprán hangra és zenekarra c. darabjával elnyerte a Romániai Zeneszerzők Szövetségének díját.

1977-ben
"Zenetudományi írások" címen szerkesztette a magyar zenetudósok dolgozatait tartalmazó I. kötetet. Ez évben jelent meg "Hogyan tanítsuk korunk zenéjét", valamint 1980-ban a "Zene és szolgálat" című cikkgyűjtemény a Kriterion Könyvkiadó kiadásában.
1982-ben "A magyar népzene öt-fokú hangsorai" c. tanulmányát közölte Budapesten a Kodály szimpozionon.

1986-88-as
években a Csángómagyar népzene-gyűjtemény lejegyzésén dolgozott, amelyet 1990-ben Csángómagyar Daloskönyv (1972-1988 Moldva) címen Seres András néprajzossal közösen, Szervátiusz Tibor rajzaival, a Hét Torony Kiadó jelentetett meg. E témában ez idáig a legnagyobb jegyzetekkel ellátott a magyar nyelviség és művelődés fennmaradását szolgáló gyűjtemény (390 adat, 570 oldal.)

1999-ben
, "Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a XVIII. századból" c. tudományos munkájával kiérdemelte a Magyar Művészeti Akadémia Milleneumi Alkotóművészeti Pályázatán az Aranydíjat. A háromkötetes munka háromszáz fakszimiléje olyan unikátum anyagot mutat be, melynek egyedülálló dokumentációs történelmi értéke felmérhetetlen, hiszen egyszerre képezi szerves részét mind a magyar, mind az egyetemes egyházzenei, európai művelődésnek.

Munkájában a református egyházi népének többszólamúságának történelmi feltárásával - stílus és harmónia éneklési módnak a magyar népdal közös éneklésében máig visszhangzó erdélyi hagyományainak a megtalálásával olyan zenetudományi problémakört elevenít fel, amelynek művelődés elméleti és gyakorlati jelentősége kiterjed zenei életünk minden fontos területére. Zenepedagógiai feladat lenne ennek a felfedezett és megmentett repertoárnak újraeleveníteni az énekkari rögtönzés harmóniás módját. Ez a munka CD-romon jelent meg a Balassi Kiadónál.

Jelentős munkája a 2002-ben írt "Adalékok a népzene prozódia kérdéséhez" c. tanulmánya. A népzene egészét vizsgálta a siratóktól az ütempáros dalokon és az alkalomhoz kötött énekeken át a népdalokig. A magyar zenei prozódia tantörténetének tanulmányozására bíztat.

Kompozíciói: dalok, kórusművek, kamaraművek, szimfonikus alkotások, misék, színpadi zenék.

 

Szőllősy András Szabó Csabáról

Szabó Csabát az erdélyi zenekultúra egyik legfontosabb jelenségének érzem.
Alkotóereje teljében, közvetlenül Szent-Cecilia-miséjének befejezése után ragadta el a halál. Ezzel a művével is a kortárs magyar zene olyan területén nyitott új utakat, amellyel az elmúlt évtizedek nem bővelkedtek.
Sokoldalú, elmélyült, sokszor hézagpótló munkásságával, amelyet mindenkor kockázat- és áldozatvállalás árán végzett el, olyan életművet hagyott maga után, amely sok száz évre példaként szolgálhatna, ha valaki alaposabban megtekintené.
De nálunk nem divat valamit alaposabban megtekinteni. Mi ott állunk a gyorsan romló áruk címkéjével a kezünkben, és igyekszünk egy fényesebbre csomagolt és főképp olcsóbb árura kicserélni. És magunk előtt is elhazudjuk, hogy az értékeset bóvlira cseréltük.
A magyar zenei élet szégyene, hogy Szabó Csaba művei még ma is a megismerésre várók közé tartoznak.
Manapság, amikor rég elfeledett és joggal elfelejtett zeneszerzőket cibálnak elő, halhatatlanná és klasszikussá kívánják hazudni - Szabó Csaba életműve még mindig a felfedezendők sorának végén áll, és várja, hogy sok apró fekete kis kő között valaki észrevegye egy gyémánt ragyogását. De ahhoz is lusták és tudatlanok vagyunk, hogy a sok kis fekete kő közül kiválasszuk azt a valódi ragyogást, amely gyémánttá teszi a gyémántot.
Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét.
Ezt a ragyogást is köszönjük Szabó Csabának.

 


Szőllősy András
zeneszerző

Budapest, 2007. május 18.